Két Hollós Könyvesbolt
következő rendezvényünk
BORN GERGELY előadása: A kettős Isten és misztériumai
Időpont:
2017. június 30. 18:00
Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Bp. 1801 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)
Írások
Anonymus
Egyéb
Gönczi Tamás
Kardos Géza
Kézai Simon
Legendák
Miklósvölgyi János
Molnár V. József
Nyers Csaba
Paksi Zoltán
Pap Gábor
Práczki István
Révay Péter
Sárosi Zoltán
Szántai Lajos
Végvári József

Szerzők
Hagyomány
  • ELBÚCSÚZTUNK...

    2013. december 8-án délután búcsút vettünk drága barátunktól és harcostársunktól SZELESTEY LÁSZLÓ-tól. Rengetegen jöttek el a hívó szóra. Olyanok akik szerették őt, tisztelték munkásságát. Jelen volt egyetlen leánya is.

  • ELMENT A SZERETETT BARÁT ÉS KIVÁLÓ HARCOSTÁRS

    Az élete utolsó éveiben megalázóan szegény és kirekesztett élethelyzetben tengődött és mardosta lelkét az, hogy nem tudja szeretteit támogatni kellő képen...

  • A Népzene Tanszék estjével kezdődik az Élesben-sorozat

    Az Élesben-sorozat keretében egymás mellé állított estek sok tekintetben különböznek, ám a legfontosabb közös bennük: a koncerteken közösen lépnek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanárai és legkiválóbb egyetemi hallgatói. Nem pusztán kiemelt tanszaki koncerteket, tanár-diák gálaműsorokat fog tehát össze a Zeneakadémia Koncertközpont új sorozata, hanem a mester-tanítvány viszony legihletettebb pillanatait tárja föl, s a tehetség-formálás aktív részesévé avatja az estekre jegyet váltó nézőt.
  • JELES NAPOK AZ ÉVKÖRBEN
    SZENT MIHÁLY – ŐSZELŐ – FÖLDANYA HAVA

    A Szűz havát szeptember 24-ével Mérleg hava követi a sorban. A hónap ura, a Mérleg jegy már régen nem fedi a hasonnevű csillagképet, mindazonáltal ez utóbbi ma is az őszi napéjegyenlőséget követő hónapot szolgálja jelképeivel. A szóban forgó csillagkép (latin Libra) halovány, jelentéktelen négyszög, viszonylag későn, az i.e. utolsó századokban lett önálló csillagzatként az Állatöv része. A görögök korábban a Skorpió csápjainak nevezték.

    A Mérleg képe – kétkarú eszközről lévén szó, amellyel serpenyőit egyensúlyba hozva mérnek – az őszi napéjegyenlőséget, a világosság és a sötétség egyensúlyát jelképezi. Előszeretettel ábrázolták a szomszédos Szűz kezében a kozmikus rend, igazságszolgáltatás szimbólumaként, de tarthatta férfialak is: Mokhosz például a súlyok mondabeli feltalálója, vagy Héphaisztosz (Vulcanus), akit a Mérleg készítőjének hittek, és olümposzi védnökének tettek meg, esetleg gazdátlan istenkéz. A rómaiak a naptárújító Julius Caesar alakjával társították, a hízelgő Vergilius viszont a rendteremtő Augustus égi képmásának tette meg a Mérleg tartóját, a császár ugyanis épp szeptember 23-án született.


  • Hogyan készül az igazi házikenyér?

    Hajnali négy óra. Vargyason még csendesek az utcák, a gazdák még el sem kezdték a jószág ellátását. Farkas Emmánál viszont már villanyfény ég. Mint az utóbbi, közel hatvan évben szinte minden szombaton, most is kenyérsütéshez készülődik. Kilencéves volt, amikor az első cipóját anyja mellett béhömbörítette a kemencébe.

  • A kisfiú, aki emlékszik előző életére

    A hatéves Cameron ránézésre nem különbözik a vele egykorú gyermekektől. Azonban a kisfiú érdekes dolgokat mond a szüleinek. Pontosan emlékszik az előző életére.
  • Molnár V. József: Örökség
    Tizennyolc év gazdag terméséből válogattuk jelen kötet írásait. Bár különböző helyen és időben megjelent tanulmányokat kap itt egy kötetben az olvasó - látszólag a témák is távol esnek egymástól - mégis újból és újból ismerős mondatokra, egymásra rímelő gondolatokra lelhetünk...
  • Kapitalizmus-kritika az erdő mélyéről: egy dán család lekapcsolta magát a civilizációról

    2011-ben a Hejlskov család a fogyasztói társadalom és rohanó világ elől kiköltözött egy svéd erdőbe, ahol az életnek igazi életíze van. Andrea Hejlskov férjével és négy gyerekével szó szerint kivonult a világból: ekkor költöztek el Dániából a vadon kellős közepébe.
  • Színházi bemutató!
    Egyik barátunk írta ezt a kiváló darabot, a másik meg a zenéjét... Menjetek el minél többen megnézni, mert végre a mi szellemiségünk is bejutott a Nagy Falak közé...

  • Mire jó a citromfű?

    A citromfű a kertben vagy akár cserépben is szépen megterem, s különösebb gondozást sem igényel. Ugyanakkor amellett, hogy díszít és rovarűző hatású, fogyasztása egészségünkre több területen is jótékony hatással lehet – hívja fel a figyelmet Mádai Andrea természetgyógyász, reflexológus.

  • Népi gyógyászat Magyarországon a természeti gyógymódok tükrében

    Hogyan éltek, és mi módon tudtak túlélni az emberek betegségeket, járványokat azokban a korokban, amikor még nem létezett a tudományos orvoslás, vagy nem volt elérhető mindenki számára? 
    Mit őrizzünk meg a népi gyógyászat tudásából ma, és mit alkalmazhatunk belőle?

  • Csoóri Sándor, G. Nagy Ilián és Karakas Zoltán az elhallgatott népzenéről és versekről.... (videó)

    Egy kellemes beszélgetés az élet sötét dolgairól. A hatalom packázása és a "társak" ellenállása sem tudta megakadályozni, hogy az első magyar folk-opera megszülessen. Létre jött a mű, de azóta is nagy róla a csend... Vajon miért? Ennek járt utána Karakas Zoltán szerkesztő-műsorvezető.
  • Ádám István emlékzenekar és a Magyar Dudazenekar koncertje

    A magyar népzene legmeghatározóbb egyéniségének - és családjának - felvétele. Készült 2012. április 1-jén a XXXI. Táncháztalálkozón. A VEZÉR TV felvétele.
    Nyugodtan állíthatjuk, hogy Csoóri Sándor azon kevesek közé tartozik, akik nélkül ma a népzene nem lenne ennyire népszerű országunkban. 

  • Egy évig Papp Norbert a király!

    A sikerrel teljesített ügyességi feladatok után Papp Norbert nyerte el a pünkösdi király címét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett versenyen hétfőn; a Fedor nevű lovát megülő fiatalember nyolc lovas közül bizonyult a legjobbnak. Az ópusztaszeri emlékparkban a látványos lovasviadal melett játékos látogatói próbák, iskolások pünkösdölője és bodzázás is várta a családokat pünkösdhétfőn.
  • Fennállásának 10. évét ünnepli a Sátorhelyi Néptáncegyüttes!

    Az együttes megalakulása 2003 novemberében alakult, első bemutatkozásuk 2004 augusztus 20.-án - Sátorhely községgé nyilvánításának 20. évfordulóján volt. Azóta már számos fellépésen vannak túl...A táncok betanítását, valamint az egyesület művészeti vezetését Kiss Gábor táncpedagógus látja el.
  • Kenyérsütés házilag-gázsütőben

    A bolti kenyeret nem szeretjük. Nincs meg a tápértéke, valamint gyanús az állaga. Emlékeztek még huszonévvel ezelőtt hogy nézett ki a kenyér? A tésztája nehéz (csak kissé lyukacsos) a héja pedig ropogós. A mai gumikenyereket, gumikifliket nem szívesen adjuk a gyerekeknek. 

  • „Mikor Isten csillagokat teremtett”

    Tábor - tánc, játék, kézműves foglalkozások Szakmai vezetők: Hintalan László János (tánc és játék) Zsebtelefon: 06-30-854-3860;  Villámlevél: hintalanlaszlo@gmail.com Makai Petra (kézműves és játék foglalkozás) Zsebtelefon: 06-20 530-7954; Villámlevél: pmakai@hotmail.com

  • Élhetőbb a vályogház!

    Sok mindent érdemes megtudnunk a vályogépítésről. A vályogtégla természetes építőanyag, más építőanyagokkal szemben 100 %-ban újra hasznosítható. Sárba falazva teherhordó és belső válaszfal építhető belőle, ami több generációt is kiszolgál. A vályogtéglából alacsonyabb bekerülési költséggel stabil házat építhetünk. Az épület külső dréncsövezésével megakadályozhatjuk a későbbi vizesedést.
  • Táncház a Magyar Várban

    Minden héten szombaton kiváló zenészekkel és tánctanárokkal vár benneteket a Magyar Vár! Mulatság egész éjszaka, barátokkal, ellenségekkel kivilágos kivirradatig.